2015. április 3., péntek

Környezetet és demokráciát!

Az alábbi publicisztika a Népszabadság 2015. április 3-i számában jelent meg.

Az Orbán-rendszer számára a demokrácia és a környezet pontosan ugyanazt a dolgot jelenti: a hatalom megszerzéséhez szükséges kiaknázandó erőforrást. Orbán Viktor egy olyan populista politikai konkvisztádor, aki gátlástalanul zsákmányolja ki a természeti és társadalmi környezet maradékait. Közös jövőnket és közösségi erőforrásainkat éli fel, hogy legszűkebb körének jelenét egy-egy perccel meghosszabbítsa. Ebből a helyzetből csakis akkor lehet kiút, hogyha kellően sokan felismerik a társadalmi és környezeti erőforrások privatizálásában, igazságtalan elosztásában rejlő óriási veszélyeket.


Diktatúra, demokrácia


Bármilyen politikai berendezkedés légyen is a 2010 utáni, azt előrebocsátom, hogy a környezeti értékek védelme – történelmi tapasztalatok és tények szerint is – viszonylagosan független attól, hogy demokrácia vagy diktatúra van-e egy országban. Persze ez a „viszonylagosság” nagyon is komoly dolog, emberéletekben, életminőségekben mérhető, s nem szabad elbagatellizálni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy még a náci Németország is igen komolyan vette a természetvédelmet (sok tekintetben itt alapozódott meg pl. az európai természetvédelem), sőt még a kommunista diktatúrák is mutattak hajlandóságot a zöld szempontok figyelembevételére. (Az a természetvédelmi rendszer és szakértelem, amit pl. most Orbánék szétvernek, éppen a kádárizmusban alapozódott meg.) Csak mellékesen jegyzem meg, hogy egyes (ökoautoriter) elképzelések szerint a Föld csak olyan környezetvédelmi intézkedésekkel menthető meg, amelyeket diktatúra tart fenn.

A demokrácia bár minőségi ugrást jelenthet (elvileg) egy élhetőbb környezet felé, ugyanakkor a mindennapi gyakorlat bőven rácáfol erre. (Gondoljunk az emberi tevékenységből eredő klímaváltozásra, amelyet döntően a fejlett demokráciák ipari tevékenysége okoz, vagy az ezekben az országokban rendre előforduló óriási környezeti katasztrófákra, mint Fukusima.) A liberálisnak mondott demokráciák tehát korántsem zöld fellegvárak, de legalább megvan az az előnyük, hogy az információkhoz való (könnyebb) hozzáférés, a társadalmi részvétel vagy éppen az igazságszolgáltatás igénybevétele mozgósíthatja a civil társadalom bizonyos szegmenseit, jobb esetben akár egy egész társadalmat is önnön környezetének megvédésére.


Mindent rombolnak


Magyarországon az az igen speciális helyzet állt elő, hogy 2010-től kezdve egy olyan politikai elit került hatalomra (s termeli magát bővítetten újra), amely szinte teljesen érzéketlen a környezetvédelemre, s azt – ahogyan a rendszer korábbi államtitkára és „tettestársa” bevallotta – a gazdasági érdekek felesleges megakasztójának tekinti. Az Orbán-rendszer totális környezeti nihilizmusa, jövőfelélő és fenntarthatatlan politikája nem (csak) azt jelenti, hogy Magyarországon diktatúra van – hiszen láthattuk: egy minimális szinten még az antidemokratikus berendezkedések is (ha más miatt nem, hát önérdekből) érzékenyek a zöld szempontokra. Úgy vélem, hogy a demokrácia leépítése és az ezzel összefüggő környezetrombolás pusztán eszköz és erőforrás a hatalom megtartásához, s nem pedig kifejezett célkitűzés Orbán Viktor kezében. Ha ez így van, akkor mindez korántsem menti fel a miniszterelnököt és a hatalmát fenntartani igyekvőket, sőt a helyzet még súlyosabb!


Az orbáni rendszer lényege tehát a rendszerváltással kialakított demokratikus struktúrák megrendítése és ezzel párhuzamosan a társadalmi és természeti erőforrások áruvá tétele és privatizálása az új, behódoló elit számára. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az 1990 utáni demokrácia sem volt alkalmas a környezeti értékek megvédésére, sőt a környezeti erőforrásokhoz való igazságtalan hozzáférés éppúgy jellemző volt. Például a romák alapvető lakhatási és higiéniai problémái sem 2010-ben kezdődtek, csakúgy mint a hazai lakásállomány páratlan energiahatékonysági problémái. A fő különbség abban mutatkozik meg, hogy 2010 előtt legalább a lehetőség és az intézményrendszer adott volt a változtatásra, mára a helyzet pillanatról pillanatra romlik.)

Marabu


A miniszterelnök azért visel hadat az átláthatóság, a helyi közösségek, az információhoz való hozzáférés, a decentralizáció, az oknyomozás, a korrupció vizsgálata és feltárása, az erős önkormányzati jogosítványok, a centralizált állami energiarendszerektől való függőség és az ezeket feltáró, képviselő és ezekre a célokra az életüket feltevő civilek ellen, mert saját rendszerének biztosítékait félti tőlük. Orbán és köre privatizálta és saját céljaira (családjaik és a „kiválasztottak” meggazdagodására, kellemes épített és természeti környezet biztosítására, magas szintű egészségügyi és oktatási szolgáltatásokra s mindezek védelmére) használja a hatalmat és ezen keresztül a környezeti erőforrásokat. Azért építi Paks 2.-t, mert mélységesen antidemokratikus és környezetellenes rendszerét csakis az ilyen átláthatatlan, járadékvadászatra, korrupcióra lehetőséget adó „vízfejek” tudják fenntartani. A helyzetet csak tetézi, hogy az Orbán-éra gyermekei már akként fogják fel a korrupciót és a jövő szüleik által való felelését, hogy mindenhez „önerőből” jutottak hozzá.


„Ökogettó”


Magyarország tehát öles léptekkel halad egyfajta „ökológiai gettósodás” felé. Ez azt jelenti, hogy egy nagyon szűk csoport rendelkezik a társadalmi és környezeti erőforrások felett, s azokat meglehetősen igazságtalanul osztják el. Eközben a társadalom többi része kilátástalan harcot vív a maradék társadalmi-környezeti erőforrásokért, s aki elbukik, az az egészségtelen és az emberhez nem méltó környezetbe fog belefulladni.

Az ökogettók világában a roma lakosság meghatározó része és átfedő csoportként a mélyszegénységben élők sohasem fognak egészséges ivóvízhez, rendszeresen fűtött és komfortos lakáshoz hozzájutni, e tényezők és az egészségtelen táplálkozás miatt súlyosan és napi szinten sérül a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joguk, eleve esélytelen, hogy élvezzék a természeti környezet értékeit, vagy hogy a közösségi tereket rekreációra használják. A magyar lakosság döntő és egyre terebélyesebb hányada lejjebb és lejjebb csúszik, a „fertőzés” immáron végleg eléri a középosztályt, amely nemhogy valódi rezsicsökkentésben (értsd: energiahatékonysági beruházás) nem tud gondolkodni, de épített környezetének, elvárásainak, álmainak egyre brutálisabb feladására kényszerül.

Mondanom sem kell, hogy ezek a jelenségek fizikai formákat öltenek, a hazai lakásállomány lerohad, a természetvédelmi területeket kiárusítják, s valódi gettósodási folyamat indul el ott is, ahol sosem gondoltuk. Ezek a társadalmi és környezeti igazságtalanságok pedig nemcsak a jelen generációk életét teszik tönkre, hanem ellehetetlenítik a jövő generációkat is: ha ökogettóba születsz, minden bizonnyal a gyermeked is ott fog felnőni.


Van-e kiút?


Úgy vélem van: ehhez először is azt kell tudatosítani magunkban, hogy ma Magyarországon a demokrácia megvédése egyet jelent szűkebb és tágabb társadalmi-természeti környezetünk megvédésével. (Mindez kezdődhet azzal, hogy aláírást gyűjtünk a helyi középiskola bezárása ellen, botrányt egy nemzeti park feldarabolása miatt, vagy éppen befogadunk egy hajléktalant.)

Másodszor pedig harcolnunk kell a társadalmi-természeti erőforrások igazságos elosztásáért, figyelembe véve azt is, hogy manapság a „bőség kosarából” már mindenki csak kellő önmérséklettel vehet igénybe közszolgáltatásokat.

Harmadrészt szükség lesz egy olyan politikai erőre, amely vállalja mindennek a képviseletét, és kikényszeríti ezeket a célokat. Ez az ökológai baloldal lehetne az a politikai erő, amely ráébreszti a társadalmat arra, hogy ma Magyarországon alapvető jog ugyan az egészséges környezethez való jog, jogunk van az ezzel kapcsolatos közszolgáltatásokra, de az emberek jó része már régen „ökogettókban” él, és ők annyira fásultak, hogy nem érdekli őket az, amit a jog biztosíthat számukra. Ez a baloldal nem pusztán az orbáni rendszer igazságtalanságai ellen harcol, hanem felveti azokat a húsba vágó kérdéseket is, hogy miért nem tudtuk kezelni már 2010 előtt sem a kapitalizmussal együtt járó ökológiai krízist.


Új baloldal


Egy ilyen politikai szerveződés – még ha nehéz és kellemetlen is – szembesíteni meri az embereket önhitt és túlzottan antropocentrikus gondolkodásukkal, amely mindig is az alapja volt a természeti erőforrások szükségleteken túli lerablásának. Ez a baloldal nem a mértéktelen fogyasztásra, hanem a fenntartható és felelős életre ösztönöz.


Az ökológiai baloldal számot vet azzal, hogy korszakunk egyik legnagyobb kihívása a jelenben élők közötti társadalmi igazságosság összeegyeztetése a jövő nemzedékek szempontjaival: Orbánék éppen egy egész közösség jövőjét élik fel a jelenben élők egy szűk csoportja érdekében.

Ez az új politika nem silányítja áruvá a környezeti értékeket és erőforrásokat, hanem mindenki kötelességévé és jogává teszi azok megvédését és felhasználását. Ez a baloldal széles körű, a szakszervezeteket, a civileket, az egyházakat, a hivatásrendeket magában foglaló koalíciót épít e célok elérésére.

Ez a baloldal nem hazudik bele az alkotmányba mindenféle szépet a természeti értékekről, hanem odamegy, és végre a gyakorlatban mutatja meg, hogy mit jelent az egészséges környezethez való jog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése