2015. január 2., péntek

Az ÖkoBal-projekt

Ez a kötet arról szól, hogy a különféle (klasszikus) ideológiák, s mindenek előtt a baloldal ideológiai családja hogyan talált utat az ökopolitikához, mint a legfiatalabb és a korábbi paradigmákat alaposan felforgató ideológiához, valamint arról, hogy az ökopolitika e "felforgató" jellege miként járta át az egyes ideológiákat. 

Előfeltevésem az, hogy a bal- és jobboldal közötti határok elolvadása ellenére, a XXI. században is aktuálisak az ideológiák, hiszen a világ különféle felfogását, különböző (politikai) gondolkodási sémákat testesítenek meg. Ezt a rendszert alakította át az ökológiai politika, amely a XX. század második felétől, az ökológiai válság terebélyesedésével viszonyítási ponttá vált a többi ideológia számára. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ökopolitika által vezérelt környezetpolitikai gondolkodás sohasem lesz képes teljesen „beleoldódni” baloldali (és jobboldali) ideológiákba – álláspontom szerint ez nem is szükséges. Ugyanis a klasszikus ideológiáknak van egyfajta „kemény magja”, amely elvi szinten összeférhetetlen az ökopolitikával. Ugyanakkor mind a baloldali (elsősorban szocialista) ideológiák, mind a konzervativizmus meglehetősen sok zöld kapcsolódási pontot találtak önnön ideológiai történetükben, vagy fejlesztettek ki újonnan, ami alkalmassá tette azokat az ökológiai elvek befogadására és sajátos, olykor az ökopolitikával szinkronban lévő, máskor azokat opponáló környezetpolitikai elvek kidolgozására.

Erősen hiszem azt, hogy az ökopolitika a tű foka, amelyen az ideológiák „tevéinek” át kell haladnia, ha a 21. században működtetni akarják ezt a bolygót és annak politikai struktúráit. Az az ideológia, amely „kemény magját” nem képes hozzáidomítani az ökopolitika által megjelenített ökológiai kényszerekhez, szükségképpen el fog bukni, hiszen alapjaiban veszélyezteti azt a politikai valóságot, amelynek elvi-eszmei életprogramjaként szolgál.

Könyvem ehhez az alkalmazkodási folyamathoz kíván hozzájárulni a baloldal vonatkozásában. Jelen kötet azonban korántsem egy kész és önálló mű: sokkal inkább egy vitaindító, egy nagyobb program, az ÖkoBal-projekt első eleme. Az ÖkoBal-blog – amely több, mint könyvem elektronikus névjegye – pedig a második lépés ezen az úton: célom az, hogy egy elméleti és gyakorlati fórumot teremtsek a magyar baloldal ökológiai fordulatához.

Mindezek fényében az ÖkoBal-blog a következő témakörökkel kíván foglalkozni, amelyek reményeim szerint némi muníciót adhatnak a magyar baloldal jelenlegi szellemi-mozgalmi pangása közepette:
  • Az ökológiai baloldal (ökoszocialista, ökofeminista, ökoanarchista) legfontosabb, legfrissebb nemzetközi szakirodalmának összefoglalása
  • Az ökológiai baloldal jelentős és sikeres társadalmi mozgalmainak bemutatása ("mozgalmi best practice")
  • Az ökopolitika által szervezett társadalmi mozgalmak és a munkásság
  • A baloldali ideológiák mélyreható antropocentrikus gondolkodásának közelítése az ökocentrikus megközelítés felé
  • A kapitalizmus ökológiai kritikája
  • Az áruvá lett környezet és a (mély)szegénység problematikája
  • Nemzedékeken belüli (társadalmi) és nemzedékek közötti (intergenerációs) igazságosság
  • A társadalmi igazságosság érvényesülésének kudarcai, dilemmái Magyarországon
  • Környezetvédelem és a kisebbségek (különös tekintettel a romákra)
  • A prekariátus és a munkásság, mint a környezeti katasztrófák és a környezeti igazságtalanság által leginkább kitett csoportok
  • Környezetvédelem és demokrácia
  • Az egyházak szerepe az ökopolitikában
  • Az alkotmányok szerepe a környezetvédelemben, ökológiai alkotmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése